Ösztönös igényünk a szépségben feltáruló belső rend megértése. Tudattal nem lehet megközelíteni, ezért nem is lehet megmagyarázni. Ezt minden korban tudták a mesterek, akik alázattal díszítették a templomokat, írták a misék zenéit vagy csak díszítették mindennapi tárgyaikat. Nem vagyoni helyzetüket akarták magasabb szintre emelni, hanem egész közösségük életminőségét. Mindenki jól járt. Ebből az attitűdből nőtt ki a művészet – az alkotás belső kényszeréből, nem a hírnév vágyából.
Szép dolgokat nem lehet gyártani, csak készíteni. Csak a kész, a teljes lehet szépséget, harmóniát sugárzó. Megkopott tárgyak, dallamtöredékek is tudják ezt, hiszen új korukban ezzel az igénnyel készültek. Az hogy egyre divatosabb az álkopott ruházat, lakberendezés mutatja, hogy az anyagi világ uralói érzékelik a jelenséget, de nem értik lényegét. Mivel pörög az üzlet, így nekibátorodtak és a kultúrát, a művészeteket is energiaforrásként próbálják használni. Kultúránk túlélésének egyik alapkérdése, hogy hogyan reagál erre a kihívásra.
Elszeparáltan, magányosan nincs esélyünk elviselni ezt a nyomást, de közösen, piciben, talán még van remény, hogy egymásra figyelve visszataláljunk oda, amit Hamvas Béla egyszerűen csak aranykornak nevezett.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=797820305420247&set=a.122219066313711