Uralmuk posztmodern jelenség, mint az idézőjel. Óvodai jelük a megafon.
Azonnal elhallgattatnának minden nekik nem tetsző gondolatot – mindig a tolerancia, a világjobbítás nevében.
Nyafogásuk ragadós, mint minden demagógia.
Módszerük egyszerű: szándékkos félremagyarázással indulatokat hergelnek, uszítanak érvelés helyett. Aztán elég az élére állni a felhergelt csürhének, és megoldani azt a álproblémát, amit ők okoztak.
Ezért sorvadnak el a kibeszéletlen témák, kerül púder egész közösségünket érintő gennyes fekélyekre. Így lehet lerabolni a cigánykérdést, az abortusz drámáját, a családon belüli bántalmazást, az örökbefogadást, a környezetvédelmet, a háborúhoz való viszonyt…
Azonnal apokalipszist vizionálnak, ha megjelenik egy másik nézőpont. Jellemzően nem az állításokat támadják, hanem az állításokat tevő személyt próbálják elhitelteleníteni. Nyafogásuk vonyítássá, majd ordítássá változik, ha nem az ő hangjuk hallatszik.
Fegyverük a megbélyegzés.
Rémálmuk a párbeszéd, mely hidat verhetne eltérő gondolatok közé, árkokat temethetne be. Rémálmuk, mert akkor fény derülne életképtelenségükre. Ezt úgy kerülik ki, hogy a másikat azonnal megvádolják azzal, hogy nem hajlandó a párbeszédre. Ördögi végtelen ciklus, melyből nem engednek kilépni.
Kiherélték a művészeteket, majd a férfiakat, most jönnek a gondolatok. A politika taposókerekét az ilyen hasznos idióták hajtják. A probléma az, hogy ez a taposókerék mindnyájunkat bedarál hamarosan.
Mindig hálózatba szervezve, csoportosan támadnak. Tökéletes szervezők, azonnal tudnak mozgósítani, infrastrukturát teremteni, kérni, követelni. Hangszerük a megafon, de hogy ez ne derüljön ki, minden rendezvényüket megzenésítik hiteles muzsikusokkal.
Mindenféle pozíciókat képesek kitalálni maguknak, majd képzéseket szerveznek ezen pozíciók hitelesítésre. Következő pillanatban saját pozíciójukból nyilatkoznak, minősítenek, megítélnek, majd kirekesztenek a szalonjaikból.
Saját látens helyzetüket csak úgy tudják fenntartani, hogy minden valós problémát átpolitizálnak, minden valós pozíciót az egyenlőség nevében megkérdőjeleznek. Amikor az ebből fakadó felsőbbrendű attitűdjüket már nem is tudják palástolni, akkor megsértődnek, ha valaki rájön, kik is valójában, és kiröhögi őket.
Nem értik, miért totális csőd, ha megvalósul valamely lázálmuk. Vágynak egy tökéletes világra, ahol mindenki őket figyeli – remélem, egyszer megtalálják bolygójukat.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=803933491475595&set=a.122219066313711