A szirupos ömlengések földjén hódító ellenkulturális beszólások elárasztanak, kifordítanak mindent olyan mértékben, hogy már résmentesen képesek a normalitás alakját magukra ölteni.
Posztmodern paradoxon, hogy minél kifinomultabb léleknek képzeli magát valaki, annál jobban függ az abszurditásig leegyszerűsített keserűségélményektől. Savanyú közérzetük megkeseredett önigazolásaként – mint tojásból kikelt madárkák – kényszeresen rácuppannak mindenre, amit a virtuális világ felböffent.
A szelektív figyelem ezen túltenyésztett bajnokai megirigyelték a médiapojácák jól fizető népszerűségét, eltanulták a primitív mindentudásuk lehengerlő arroganciáját, és teljes pályás letámadással uralmuk alá vonták a médiafelületeket. Bármit képesek azonnal szarrá változtatni, hogy besöpörjék a hisztéria generálta figyelem képmutató reflektorfényében megcsillanó szeretetszilánkokat.
Idejük, mint a tenger, figyelmük totális, hozzáértésük univerzális.
Láthatatlan ellenfelük a mesterséges intelligencia, mely bármikor legenerálja üres megnyilvánulásaikat, nyálkás nyelvén azonnal képes elhódítani a kilúgozott elmék valóságtól elszakadt, széttöredezett világképét.
Ordít róluk a magány, ezért gúnyolódásuk könnyű prédája a család, a közösség. Ha van is gyermekük, nem lennék a helyükben. Sajnálom szerencsétleneket.
A lelki-szellemi parazitaság ilyen mértékű rákos elburjánzása először némaságra majd csöndes távozásra kényszerít minden jóérzésű embert. Maradnak a baráti beszélgetések, könyvek, verseskötetek?
https://www.facebook.com/photo?fbid=932775788591364&set=a.122219066313711