Mindig meglepődöm, mikor nálam jóval értelmesebb ismerőseim befeszülnek egy témán, és agymosási tünetekkel kezdenek érvelni olyan állításokkal szemben, melyeket nem is tett a másik fél. Előkerülnek olyan tények, gondolatok, melyeket mindenki elfogad, aztán jön a meglepő produkció, egy hosszú gondolatláncolat végén előugrik az igazság, s mi meg csak pislogunk.
A folyamatot nehéz tetten érni, hiszen alapvetően egy véleményen van mindenki. Cáfolni a részigazságokat nem lehet, de ettől még egy következtetési láncolat lehet hibás. Ezen a ponton, amikor elfogynak az érvek, jönnek a túláradó érzelmek, gyűlik az indulat. Már nem a másikat látják, hanem azt az ellenségképet, melyet ráprojektálnak.
Innen visszafordulni nehéz, főleg, ha csak a szavak szintjén próbáljuk. Marad a hitelesség, a józan ész, a közösség megértő bölcsessége – maga a több ezer éves kultúránk. Ha szerencsénk van, akkor a másik nem gonosz érdekből manipulál, csak önigazolási kényszere van.
Ha szociopata, érdekvezérelt létrontók élnek ilyen módszerekkel, akkor vagyunk bajban igazán. Ők pontosan tudják, minek mi a hatása, és gátlástalanul vissza is élnek vele.
Egyedül megküzdeni velük reménytelen, hiszen a közösség reflexiója nélkül nincs semmi, ami megtámogatná saját normalitásunkba vetett bizalmunkat.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=800347598500851&set=a.122219066313711