Paradoxon, hogy miközben a technológiai fejlődés vallási fanatikusai megteremtették a Földi Mennyországot, közben senki nem lett boldogabb. Jelenleg szinte minden társadalomra igaz, hogy minél magasabb technológia szinten van a lakossága, annál több a gyógyszerfüggő, depressziós, pszichológiai segítségre szoruló ember.
A férfiak már nem beleállnak egy feladatba, hanem arra büszkék, hogy minél kevesebb energiával minél többet tudnak kimarkolni a közösből.
A nők már egymásnak üzennek a szépítkezéssel, kiesnek a családot összetartó központi szerepükből és rohannak a „húspiacra” (társkereső oldalak), kergetve a hamis romantika, az igaz szerelem képét.
A gyermekeket már a média neveli, miközben a pedagógusok eszköztelené váltak. Ha a fiatalok a fogyasztói világ értékeit sajátítják el, akkor maximum ideig-óráig jó üzlettárs lehet belőlük, de nem szövetséges jóban-rosszban.
Közösségi lényekből otthon ülő véleménybuborékban vegetálókká változunk. Ennek palástolására felesleges tárgyak alá temetjük egész életünket. Így válunk eldobhatóvá, lecserélhetővé mi is.
A lustaságra alapuló kultúra önmagát számolja fel. A profit üti az életet.
Ha ebből az édes életből kizökkent a történelem válságok, háborúk vagy járványok képében, akkor döbbenünk rá, milyen felszínes az egész, mennyire kifosztottuk magunkat – saját szemétdobunkon lettünk magányos kakasok.
Egyedül nem lehet kimászni ebből a csapdából, mert totálisan kiszolgáltatottjai lettünk a túlszervezett világnak. A probléma olyan összetett, hogy lehetetlen egyéni feladatokra lebontani. Talán a fogalmak, az értékek tisztázása segít elindulni, hogy legalább tisztán lássunk.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=808017474400530&set=a.122219066313711